top of page

SEURAT ÉS MI

  • tothildikomv
  • 2015. jan. 31.
  • 3 perc olvasás

Azt ígértem, hogy írok a két kép történetéről.

Seurat korának impresszionista festési módszereiből indult ki, és színelméleti tanulmányokat is folytatott. Festményeit mozaikszerűen, apró, szabályos, töretlen, keveretlen színfoltokból rakta össze, amelyekről azt gondolta, majd a néző szemében, egész pontosan a néző agyában fognak összeállni kompozíciókká. Ezt a festési technikát pointillizmus néven ismerjük leginkább. Seurat módszerének hátránya az, hogy a kép veszíthet érthetőségéből, mivel kerüli a kontúrokat, s a formákat sokszínű foltokká tördeli. A hátrányt Seurat azzal ellensúlyozta, hogy a formákat radikálisan leegyszerűsítette. Az impresszionisták a vásznon egymás mellé húzott sűrű ecsetvonásokkal érték el a szín-fény effektusokat, ezt Seurat a festményt kellő távolságban szemlélő nézők recehártyáján végbemenő szintézissel helyettesítette. Hú, ez nagyon izgalmas!

Miért pont ezt a képet alkottuk újra?

A kiválasztásban segített, hogy az volt a tapasztalatunk az aspergeres fiatalokkal, hogy a vizualitásuk nagyon magas szinten működik, de az egyszerű formákat könnyebben tudják értelmezni. Ennek a két fontos kritériumnak éppen eleget tesz ez a kép. A pointillizmus mozaikszerű látásmódja, ugyanakkor az egyiptomi művészetre emlékeztető függőleges és vízszintes vonalakkal kiemelt formák egyaránt megfeleltek az ő látásmódjuknak. Ez nyújtotta azt a komfortos érzést, ahonnan el tudtunk indulni.

Kollégáimnak is tetszett a kép, mert nem tűnt nagyon elvontnak, lehetett nézegetni az alakokat, beszélgetni róluk, szárnyalhatott a fantáziánk. Szárnyalt is, hiszen fiatalokról beszélünk (akik mellesleg Aspergeresek). A kép témájául szolgáló vasárnap délutáni séta, a párok, kutyák, a különös ruhák, a víz, és az életforma, amiben élhettek, sok lehetőséget kínált a beszélgetésre, a képzelet elengedésére, a képpel való megbarátkozásra.

A fiatalokkal a követlező kérdésekről beszélgettünk a kép bemutatásakor:

  • miért festmény, miért nem fotó?

  • miben különbözik a festmény a fotótól?

  • több vagy kevesebb információt ad a festmény, mint a fotó?

  • miért vannak különös ruhákban az emberek?

A gyakorlati megvalósítás részletei:

  • mekkora legyen? (mindenképp méretarányos másolatot szerettük volna)

  • milyen technikát válasszunk?

  • hogyan osszuk ki a feladatokat egymás közt?

  • tudunk-e együtt dolgozni a képen?

Ahogyan mi emlékszünk :

Tél volt, egy nagy asztal körül ültünk. A beszélgetés során mindenki egyetértett abban, hogy külön papírokon rajzoljuk meg az alakokat, majd együtt felhelyezzük az előre megrajzolt, megfestett háttérre. Mindenki választhatott számára kedves figurákat, amiket már a saját elképzelése szerint készített el. A technika is választható volt – ceruza, toll, filctoll. A felragasztás után még apróbb kiegészítéseket végeztünk. A csapat négy héten át, heti egyszer három órában ezen a képen dolgozott.

Volt, aki belefeledkezett az alkotásba, nehezen értette meg, hogy az idő véges, mindig újra el kell pakolnunk, egy hét múlva folytathatjuk a képet. Volt, akinek hamar elfáradt a figyelme, és a papírmaradékok egyre apróbbra vagdosásával foglalatoskodott. Volt, aki először repülőket rajzolt egy füzetbe, mert szerinte csak azt tudott, később mégis beszállt a közös munkába.

Volt, aki csak néző volt, és néha színezett a képen. A végén mégis mindenki magáénak érezte, és együtt kereteztük be a közös alkotást.

A kép, Seurat alkotásának utóérzése az év további részében a falra akasztva emlékeztetett minket arra, hogy az együttes alkotás igenis lehetséges, ha megtaláljuk a közös témát és a hozzá vezető, mindenki számára elérhető jóérzést.

A fiatal alkotók emlékei:

  • Csak a párokat akartam rajzolni, és csak ceruzával

  • Állatokat rajzoltam, mert azokat szeretem

  • A színek a mindenem, divattervező leszek, ezért a szép ruhás nőket választottam

  • A pontok nagy fejtörést okoztak nekem, de szerettem, mert sokszínűek voltak

  • Sportolnak is rajta - éljen, akkor meg van a témám!

  • Jó lehetett itt élni, vajon melyik lehetnék én?

  • A kutya mozdulatainak eltalálása volt a legnehezebb. A fák csíkozását elrontottuk, a vitorlások száma sem pontos, és az evezősök számán és arányán hosszú vita volt.

  • Sokat nevettünk közben, mint ahogy legtöbbször.

  • Én előre tudtam, hogy nem lesz jó a képünk. Aránytalan lesz, szürkés és torz. Aztán összeraktuk a képet, és nem úgy lett. A nyári délután átment a jó kis másolatba.

  • Az evezősök számán és arányán hosszú vita volt.

  • Úgy emlékszem, hogy egy téli délutánon másoltuk le a nyári délutánt. Egy nagy közös asztalon csináltuk meg először a hátteret, aztán mindenki választott magának alakokat, és szép sorban kifestette.

  • Kicsit lassan indult, de aztán belemelegedtünk, mindenki gyorsan és elmélyülten dolgozott.

  • Nagyon szeretném, ha újraélhetnénk ezt a csodát, egy másik alkalommal, egy másik alkotás kapcsán.


 
 
 

Comments


Kiemelt bejegyzések
Legutóbbi bejegyzések
Archív
Keresés címszavak szerint
Kövess
  • Facebook Basic Square
bottom of page