Kerámia

szép, jó, használható

Régen nagyon sok kerámiát készítettem. Vásároztam is. Szerették az emberek, vettek belőle sokat. Aztán az évek során nagyon elfáradtam (nem múlik el nyomtalanul, ha ennyire szó szerint a vizes, hideg földdel vagy kapcsolatban). Nem csináltam többet, csak ha épp ajándékot szerettem volna adni valakinek, például esküvői alkalmakra. Na, az kivételes: minden közeli rokonom kapott nászajándékba kerámiát, de volt, hogy korongoztam százhúsz pálinkáspoharat, a lakodalmas köszöntésre. Ezt is szerették.

Aztán egyszer csak megkívántam, újra belefogtam. Most azonban nem készítek sokat, de annál nagyobb örömmel, egészen egyedieket. Idén Karácsonyra minden szerettemnek saját kerámiát ajándékoztam - volt, aki pirosat kapott. A legújabb munkáim nagyon pirosak: nagyon bennük van a szívem. Talán el is adom, ami megmarad, ha valaki szeretne ilyet.

A korong olyan, mint egy mandala. Kör alakú, és úgy forog, ahogy én irányítom. Forgás közben születik a formátlan masszából az edény. Miközben forog a korongon, ugyanazt a képét mutatja felém, ahogy a kezemben tartom. Közben meg mindig más: nincs két egészen egyforma darab, még  ha öntőformát használsz, akkor sem. Amikor lekerül a korongról a nyers munka, már az is szerethető. Pedig még rengeteg dolog lesz vele, a tisztítástól az égetésig és mázazásig. Hosszú ideig gondozhatom minden egyes munkámat, amíg valakinek az asztalára kerül mondjuk archaikus teáskannaként vagy egyszerű szufléstálkaként. Én ezt nagyon szeretem.

Szeretem azt is, hogy korongozás közben meditálhatok. Tudom, aki kívülről a korongozót nézi, még az is könnyen transzba kerülhet a monoton hangtól, a forgástól, a születő forma látványától, a víz és föld elemi közelségétől.

Próbáld ki, ha nem hiszed...