Mandala

Én nem szerettem a mandalát, mindaddig, amíg meg nem tudtam, hogy az nem csak olyan lehet, amit a kifestőkönyvekben előrerajzolva láttam. Nem szerettem a kifestőket, mert mindig kimentem a vonalból. Meg aztán nem volt olyan szép, erősen fogó ceruzám sem... Egyszer csak olvastam, aztán hallottam, hogy a mandala olyan is lehet, ami nem szabályos, s még az is lehet, hogy nem feltétlenül kör alakú. Ez felvillanyozott. Ezután kezdtem utána kutatni, olvastam Jungtól, hogy ő milyen terápiás folyamatokban használta a betegeivel. Aztán Suzanne F. Fincher: Mandalakészítés című munkáját olvasva kedvet kaptam a kipróbáláshoz, majd később a gyerekekkel is alkottunk ilyeneket együtt, akikkel akkoriban dolgoztam. Igen, olyan lett mint a nap. Olyan lett, mint az ujjlenyomat. Mind más, az alkotó egyéni, mély lenyomata lehet - de csakis akkor, ha megteremtjük azt a légkört, folyamatot, amelyben létrejöhet. Mindez úgy jutott az eszembe, hogy tegnap egy kedves ismerősöm küldött egy újévi békemantrát, amihez tartozott egy gyönyörű kép - szerintem mandala. Köszönöm, "Vörösvárianna".

Most kinn rákezdett a hó, idebent a kályhánál pedig elkészítettem a magam mandaláját.